A sportteljesítmény 5 fő befolyásoló tényezője

Minden sport és teljesítmény alapja a megfelelő felkészülés.
Egy felkészülési folyamatot tekintve 5 fő területről beszélhetünk, melyek többnyire ebben a sorrendben, egymásra épülnek és egyformán fontosak.

Fizikai felkészülés:
– elegendő pihenés, egészséges táplálkozás, megfelelő folyadékbevitel és megfelelő edzettségi szint.
Néhány kivételtől eltekintve minden sport legalapvetőbb követelménye a fizikai felkészültség. Egészen addig amíg nem vagy megfelelően edzett, nem a valós tevékenységre, hanem a fáradtságodra figyelsz.
Készség előkészítése:
– odafigyelés a technika helyes végrehajtására, illetve azokra a sportolói képességekre, amik szükségesek az adott sportágban.
Ha a fizikai alapok megvannak, lehet tovább lépni a minőség területén. Amikor a fáradtság már nem vonja el a figyelmedet, tudsz arra figyelni, hogy mit és hogyan kell helyesen csinálni. Ha van is aki segítse a „hogyan” oldalát, akkor itt kezdődik meg az igazi fejlődés.
Stratégiai előkészítés:
– a tervezés, a játékterv, a stratégia és a saját feladatunk ismerete.
Sokkal egyszerűbb úgy eredményt elérni, ha (majdnem) minden szituációra van előre elképzelésed, gondolatod, forgatókönyved, hogy mit szeretnél csinálni, hogyan oldod meg a különböző helyzeteket amikbe kerülhetsz.
Mentális felkészülés:
– képzeletünk felhasználása, pozitív gondolkodás és belső motiváció.
Egy bizonyos szint felett már csak ez az apróság, ami dönteni fog a helyezésekről. Ki mennyire tud ott lenni az adott pillanatban, ki tud az edzésnek plusz motivációval nekivágni, vagy éppen kellő magabiztossággal egy versenynek.
Személyes területek:
– sporton kívüli élet (az iskolai, munkahelyi kötelezettségek).
A sport az sport, a magánélet az magánélet. Az iskolát, a munkahelyi dolgokat, a párkapcsolati problémákat ott kell hagyni ahol keletkeztek. A pálya területén már csak a sporttal kapcsolatos gondolatok lehetnek Veled. Ha minden külső csomagodat magaddal cipeled a pályára, nehéz lesz boldogulni.

Így a szezon előtt még nem késő megtervezni, hogy melyik témában mit és hogyan tudsz tenni a jobb teljesítményedért!

0 hozzászólás

Hagyjon egy választ!

Szeretne csatlakozni a beszélgetéshez?
Nyugodtan járulj hozzá az alábbiakban!

Vélemény, hozzászólás?